Kárai Dávid

KI MINT VET

termelői szakácskönyv a farmtól az asztalig

megnézem

"Sokat beszélünk arról, hogy a fenntarthatóság értelmében bevásárláskor a helyi termelőket, kézműveseket, hazai gazdákat részesítsük előnyben, támogassuk az ő munkájukat, hogy a környezetünket ezzel is kíméljük, a saját testünket pedig teljes értékű táplálékkal lássuk el. Dávid a könyvében megmutatja, hogy ez mit jelent a valóságban és ezzel nagyon fontos lépést tesz a „papolástól” a tettek felé. Bemutatja a termelőket, megismerhetjük az ő munkájukat és ehhez kapcsolja tökéletesre csiszolt receptjeit, amelyekkel megmutatja, hogyan kell a mai világban izgalmas, ízletes, modern és mégis helyileg beszerezhető alapanyagokból készülő ételeket készíteni. Bravó Dávid és köszönöm, mindannyiunk nevében."

"Azt kell mondjam, ez a koncepció, amit Dávid megfogalmazott, és ahogyan azt kivitelezte, egész egyszerűen zseniális, leginkább annál fogva, hogy nagyon fontos üzenetet fogalmaz meg, és nagyon fontos témára, szereplőkre irányítja a figyelmet. A formai megvalósítás amilyen puritán, olyan elegáns és kifinomult, minőségi és igényes. Azt gondolom, hogy ilyen kiadványokkal lehet szépen lassan „partot mosni” és lépésről-lépésre apránként formálni a drámai állapotokban lévő közízlést, tágítani az értő és érző közönség táborát, emelni a hazai könyvkiadás színvonalát."

"A célja nem az volt, hogy bűntudatot keltsen azokban, akik nem termelőktől vásárolnak, hanem az, hogy felkeltse az érdeklődést és megmutassa azt az alázatot és szenvedélyt, amely ezeknek a családi vállalkozásoknak a motorja. Szerette volna elmesélni az egyébként nem ismert történeteket, és bátorítani mindenkit arra, hogy felfedezze ezt a világot. Egészen máshogy ízlik ugyanis az étel, ha tudjuk, honnan és kitől jönnek az összetevői."

"Grandiózus, meseszép kiadvány azoknak, akiknek maga a könyvtárgy is éppoly fontos, mint a tartalom – nem tudom, hogy vagytok vele, de én teljesen bele tudok feledkezni a szakácskönyv-lapozgatásba, érdekel a papír illata, tapintása, a fotók által sugallt hangulat, minden."

"Óriási munkát végzett Kárai Dávid, az eredmény pedig szívet és szemet gyönyörködtető. 9 hónap, 4300 kilométer utazás, 15 termelői történet, 75 szezonális recept – így foglalható össze a KI MINT VET című könyv. A szép kiállítású, 280 oldalas kötet a Termelői szakácskönyv a farmtól az asztalig alcímet viseli, és pont erről is szól: bemutatja azokat a gazdálkodókat, akik nélkül nem lenne gasztronómiai megújulás, és mindegyik mellé tesz öt olyan receptet, amiket a portékáikból lehet elkészíteni."

"Kárai Dávid megkapó erejű műve Nemesvámostól Nyírmeggyesig mutatja be a hamisítatlan magyar vidék lokalitástól átitatott kisvállalkozói termékeit és a mögöttük álló embereket, hiszen bőven itt az ideje elültetni magunkban a változás magját, hogy gyermekeink már a fenntarthatóság fáiról szüretelhessenek. Ez nemcsak egy szép szerkesztésű szakácskönyv, hanem a kistermelők és a háztáji alapanyagok őszinte, friss, lédús története is, egy könyv ami tiszteletre tanít, „inspirál, útba igazít és segít jó lenni”."

__________________________________________

ÚJDONSÁG!

Aurōrae kerámia kollekció

Conceptual Ceramics x Kárai Dávid

Az Aurōrae kollekciót M. Kovács keramikussal közösen alkottuk meg, amelynek darabjai tökéletes társaid lesznek a mindennapokban. Méretük és kialakításuk a praktikumot ötvözi a tiszta, naturális, mégis izgalmakat rejtő minta- és formavilággal.